A váróteremben találtam ajándékokat

Egyik nap segítettem a legjobb lány barátomnak elvinni a nagymamáját az orvoshoz. Sclerosis multiplex-re gyanakodnak nála, így mostanában elég sokat viszik vizsgálatokra. Persze jelen helyzetben nem megy minden gördülékenyen, így sokat kell várakozni mindig, ilyenkor valahogy próbáljuk elütni az időt, főként a telefonnal.

Közeledik a karácsony, így gondoltam, hogy elkezdek ajándékokat és díszeket nézni az interneten. Tekintve, hogy nem régóta lakom külön – ez lesz a második karácsonyom saját lakásban – még nem rendelkezem sok ünnepi dísszel, sem a fára, sem a lakásba. Ajándékok terén meg mindig az utolsó pillanatra hagyok mindent, így ez most jó alkalom volt, hogy végre ne kelljen majd kapkodnom.

Annyit tudtam, hogy a húgom egy új téli cipőt szeretne, amit tudom, hogy a szüleim nem fognak megvenni neki, mert ők már mást találtak ki. El is kezdtem körbe nézni a nagyobb cipőboltokban, így akadtam rá a CCC akciós újságjára is. Egész pontosan előbb egy honlapra, melyben nem csak a CCC-ről találtam infókat, hanem szinte minden létező boltnak a leértékelt termékeiről. Ott volt a CCC akciós újságja is digitális formában, elkezdtem hát lapozgatni. Elsőre nem találtam olyan stílusú téli cipőt vagy inkább bakancsot, amilyet a húgom szeretne, így a katalógus végén rákattintottam a “még több akciós termék” gombra. Na ez nagy kár volt.. Onnantól kezdve cseppet sem érdekelt, hogy a tesómnak találjak ajándékot, hiszen sorjáztak a jobbnál jobb, 50 százalékkal leértékelt férfi bakancsok. Már tavaly is terveztem, hogy beújítok egyet, de akkor elhalasztottam a dolgot, most viszont nagyon biztos voltam a dolgomban.

A jól ismert black friday, vagy inkább black napok akcióival most bő 5 ezer forintért vehetek bakancsot, ráadásul rengeteg típus közül lehet választani. Jegyzetelgettem is, hogy melyik szimpatikus és, hogy melyiket tudom elképzelni a lábamon. Mikor ezzel nagyjából kész voltam, rádöbbentem, hogy még mindig rengetegen várakoznak a dokihoz, így visszatértem a húgomnak keresgélni. Szerencsére ott volt egy másik CCC újság is, melyben meg rengeteg, már inkább neki való csizmát és bakancsot találtam, néhányról készítettem is képernyőfotót, hogy kikérjem anyukám véleményét. Végül kiderült, hogy jó ízlésem van, így megszületett a döntés, hogy melyik lesz.

Mivel időm még mindig annyi volt, mint a tenger, tovább böngésztem az akcioleso.hu-n, hátha találok a többieknek is ajándékot. Kifejezetten megkönnyíti az ember életét, hogy mind újságok, mind termékek, mind áruházak között lehet böngészni a honlapon. Ráadásul a keresőmezővel még egyszerűbb a helyzet, hiszen, ha ihletet kapunk, teszem azt a CCC-ből, de még körbe néznénk máshol is, akkor elég a kulcsszót beírni és már listázza is nekünk mondjuk az Adidas cipőket. Nagynénémnek rendre valamilyen felsőt szoktam venni, abból is találtam bőven a honlapon, hiszen a cipőboltok, szupermarketek mellett a ruhaboltok akcióit is nyomon követhetjük, így tényleg csak ajánlani tudom.

Végül összesen három embernek sikerült ajándékot találnom a hat-hétből, ez pedig elég jó arány szerintem. Minden bizonnyal, ha a barátom és a nagymamája még több időt töltenek az orvosnál, mindenkinek kiválasztottam volna a megfelelő ajándékot.